Reális megoldások a valódi ügyféligényekre

Az Invitel intenzíven fejleszti hálózatát

2014. október 16., csütörtök, 18:42

Címkék: Infokommunikáció InnoSchool Invitel

Az Invitel az üzleti és lakossági ügyféligényeket szem előtt tartva folytatja 2012-ben indított nagyszabású, mintegy 4,5 milliárd forint volumenű fejlesztési programjának megvalósítását. A fejlesztés célja, hogy minél több előfizetője számára nyújtson minőségi szolgáltatásokat a legmodernebb optikai- és mikrohullámú (üzleti célú) technológia segítségével. A program megvalósítása a következő időszakban újabb intenzív szakaszba lép: év végéig 18 városban, további háztartások tízezrei számára válnak elérhetővé a társaság minőségi szolgáltatásai. Ezzel a fejlesztéssel együtt az Invitel kevesebb mint három év alatt három és félszeresére (több mint 410 ezerre) növeli a nagy sávszélességű kapcsolattal elért körzetek lefedettségét.

Az Invitel folyamatosan vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyekkel még jobb minőségű szolgáltatásokat nyújthat lakossági ügyfeleinek, így ahol a területi és technológiai feltételek engedik, fejleszti hálózatát és növeli előfizetői hálózata lefedettségét. Ennek eredményeként a korábban már korszerűsített 323 ezer háztartás mellett az idén újabb, mintegy 25 ezer háztartás számára tette elérhetővé a szélessávú technológiát, illetve a teljesebb élményt nyújtó interaktív, digitális kábeltelevízió és IPTV, a jelenlegi 21 HD csatorna, vagy a korábbinál lényegesen gyorsabb internet kínálta előnyöket. A vállalat az év végéig további városokban (Esztergom, Vác, Szeged, Gyula, Szigethalom, Tököl, Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Dunakeszi, valamint Püspökladány, Nádudvar, Báránd, Kaba, Kisújszállás, Balmazújváros, Kozármisleny, Fehérgyarmat és Heves településeken), több mint 63 ezer újabb ügyfél számára teszi elérhetővé magasabb minőségű szolgáltatásait. A legújabb technológiát képviselő optikai-alapú hálózatoknak (FTTx, Docsis 3.0) köszönhetően a nagy sávszélességű technológiával lefedett háztartások száma még az idén meghaladja a 410 ezret.

A hálózatfejlesztések kiemelt célja természetesen az is, hogy az Invitel minél több üzleti ügyfele számára tegye hozzáférhetővé infokommunikációs megoldásait. Így várhatóan 2015 márciusáig 10 új mikrohullámú technológiát alkalmazó fejállomást épít ki Budapest és a nagyvárosok vállalkozásokkal sűrűn benépesült területeinek lefedéséhez, ezzel is növelve a kínált szolgáltatások elérhetőségét.

A fogyasztói igényekre szabott szolgáltatások mindig is kulcsszerepet játszottak az Invitel tulajdonosai által támogatott stratégiában, ennek megfelelően a társaság fokozott figyelmet fordít a hálózat folyamatos fejlesztésére. Az Invitel felelős vállalatként tisztában van azzal, hogy a legmodernebb tele- és infokommunikációs szolgáltatások minél szélesebb körű bevezetése pozitív társadalmi és gazdasági hatásokkal bír. Éppen ezért az Invitel célja, hogy ne csak a nagyobb városokban, de a kisebb településeken is hozzáférhetővé tegye a legújabb infrastruktúrát és technológiákat.

Az Invitel ugyanakkor a korszerű technológiák elterjedését nemcsak üzleti működése révén, hanem társadalmi szerepvállalásában is elő kívánja segíteni, ennek érdekében tovább bővíti az immár egyik legjelentősebb hazai innovációs seregszemlévé fejlődött InnoMax programot. A társaság 2015-től InnoSchool néven új kategóriát hirdet, melyben valamennyi hazai általános- és középiskola pályázhat. A „Gondolkodjunk közösen, együtt a jövőről!” mottóval induló új kategória célja, hogy olyan kreatív pályaművek megszületését segítse elő, melyek az infokommunikációnak az oktatásban, a tudás megszerzésében betöltött jövőbeni szerepét járják körbe. A nyertes intézmények közösségi tereikhez térítésmentes Wi-Fi-lefedést, vagy ezzel egyenértékű infokommunikációs szolgáltatást nyerhetnek az Inviteltől.

Az Invitelről


Az Invitel a magyar telekommunikációs piac egyik meghatározó szolgáltatójaként széleskörű portfolióval áll lakossági és üzleti ügyfelei rendelkezésére. Lakossági kínálatában megtalálható számos szórakoztató és multimédiás szolgáltatás, az interaktív, digitális és HD televízió éppúgy, mint a gyors internet és a telefonszolgáltatás. A vállalati piacokon a legmodernebb előfizethető informatikai és felhő-alapú IT megoldásokon felül hang- és adatszolgáltatásokat nyújt partnereinek országos optikai kábelhálózatán keresztül. Az Invitel számos ügyfélszolgálati ponttal várja előfizetőit országszerte, székhelye Budaörsön található.

További információ: www.invitel.hu

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek