INTELLIGENS ÉPÜLETEK

Ezek az apró részletek is a legmodernebbek az új MTK-sporttelepen

A Kerepesi úti sportparkba szállított komfortautomatikai komponenseket a Siemens Zrt.

Ennek örülnek majd az épületüzemeltetők

A hazai üzemeltetőkre is jellemző, hogy nem csak egy-egy épületért felelnek, hanem számos, akár több kerületben vagy különböző városokban elhelyezkedő irodaházat, illetve ipari létesítményt kell egyszerre, egyformán magas minőséget biztosítva kezelniük. Az ő munkájukat teszi könnyebbé a Siemens új megoldása.

Vékony jégen

Az élelmiszer-, vegyipar, illetve a gyógyszeripar fontos gépészeti részegysége a hűtőgépház, ahol a technológiához szükséges hideg energiát előállítják. Modernizálásuk sokszor nem várt kihívásokba ütközik, és gyakran egy tapasztalt technológiai partneren áll vagy bukik a munka. Kiss Artúrt, a GAL Mérnöki Iroda Kft. vezetőjét két ilyen jeges projektről kérdeztük.

Az ABB és a Wieland Electric együttműködik a moduláris építési mód hatékonyságának újradefiniálásában

Az ABB Energetika üzletágához tartozó Smart Buildings divízió és a Wieland Electric bejelentette stra-tégiai partnerségét, amelynek célja a moduláris és sorozatgyártás forradalmasítása modern, előre-gyártott villanyszerelési, installációs rendszerekkel. Az együttműködés ötvözi a Wieland innovatív csatlakozástechnológiáját az ABB széleskörű portfóliójával – beleértve a kapcsolókat, csatlakozóaljza-tokat, kötődobozokat, energiaelosztó és okosotthon megoldásokat – hogy a moduláris és sorozat-gyártást alkalmazó építési projektek hatékonyságának növelése érdekében önkonfiguráló, plug-and-play villamos szerelvényeket biztosítson.

Így válik „okossá” az épületünk

Napjainkban nincs olyan épület, ami ne rendelkezne valamilyen szintű automatizálási rendszerrel. Az épületekre ugyanis már nem passzív struktúraként, hanem dinamikus, adaptív környezetként tekintünk, amelyek aktívan reagálnak a változásokra és az emberek igényeire. Vincze-Bulyáki Andrea környezetmérnök és Vincze Ferenc József villamosmérnök, a Vincze-Bulyáki-DTerv Tervező és Mérnökiroda Kft. ügyvezetői arról beszéltek, hogy az épületek teljesítménye és hatékonysága még a vállalatok versenyképességében is jelentős szerepet tölt be.

Elnyerte a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjat a Schneider Electric új okosgyára

A Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjon az Ipar kategóriában az első helyen végzett a Schneider Electric Dunavecsén megépült okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS). A 28 ezer négyzetméteres üzem megvalósítása során a gyártási hatékonyságot növelő intelligens megoldások alkalmazása mellett kiemelt figyelmet fordítottak a fenntarthatóságra.

Az ABB bemutatta OneTouch okosotthon-termékét

Az ABB bejelentette a OneTouch érintőképernyős kezelőpanel piacra dobását, amely zökkenőmentesen integrálja egyetlen eszközbe az okosotthon- és a kaputelefon felügyeleti rendszereket.

Fenntarthatóbb épületek: a jövő a részletekben rejlik

Gyakran mindössze apró változtatásokkal, digitalizációval, valamint az intelligens technológiák irányába mutató szemléletváltással is jelentős megtakarítási, fenntarthatósági potenciál rejlik az épületekben, legyen szó új építésről vagy felújításról

Új eszközt kínál az épületek dekarbonizációjához a Schneider Electric

Több millió dolláros megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása. A „Building Decarbonization Calculator” elkészítéséhez közel félmillió épület adatait használták fel.

A legjobbak között a Schneider Electric dunavecsei okosgyára Az Év Zöld Beruházása pályázaton

A három legjobb közé került a Schneider Electric Dunavecsén felépített, május végén átadott Duna Smart Power Systems nevű okosgyára a „Green Awards powered by Green Cloud” megmérettetésen. A létesítmény megvalósítása során kiemelten kezelték a fenntarthatósági szempontokat, ennek jegyében például 28 ezer négyzetméternyi tetőn telepítettek napelemet, geotermikus energiát használnak a hűtési és fűtési rendszerek működtetéséhez, öntözésre és a mosdókhoz pedig az összegyűjtött esővizet használják.

Akadályok nélkül – mindenkire gondoltak a Schneider Electric új gyárának építésekor

Széles folyosók, kerekesszékkel is használható liftek, mosdó a mozgássérülteknek – többek között ezekkel a megoldásokkal támogatja a Schneider Electric, hogy új üzemében, a Duna Smart Power Systemsben a mozgásukban korlátozott, kollégák és látogatók is komfortosan érezhessék magukat. Az akadálymentesítés és befogadás jegyében arra is odafigyeltek a tervezéskor, hogy a kerekesszékkel közlekedők az étkezőt is kényelmesen használhassák.

Felavatta új, 20 millió euró beruházási értékű, energiahatékony gyárát az ABB

A napelemek, a hőszivattyúk, a vízhűtési rendszer és a megújuló energia-források használata révén évente több mint 6 700 tonnával csökken a CO2e-kibocsátás.

Intelligens rendszer optimalizálja a koppenhágai repülőtér levegőjét

A dán főváros repülőterén 2023-ban több mint 26 millió utas fordult meg. Ez átlagosan napi 73 ezer fős forgalmat jelent, ami mellett még a reptér több mint 16 ezer alkalmazottjának egy része is nap mint nap a helyszínen tartózkodik. Márpedig amikor ennyi ember fordul meg egy épületegyüttesben, akkor a legkevésbé sem mindegy, hogy milyen ott a levegő minősége, és ezt mekkora energiabefektetéssel lehet biztosítani.

Az ABB célja a nettó zéró kibocsátású gyártás a bulgáriai Rakovszkiban lévő üzemében

Az ABB a bulgáriai Rakovszkiban lévő gyárában 1250* tonnával csökkenti a CO2e-kibocsátást, és 22 százalékkal mérsékli az energiafogyasztást a Mission to Zero™ programja részeként.

Az ABB bemutatja „Kőbe zárt zene” sorozatának legújabb részét, a szingapúri Guoco Towert

Vajon fenntarthatóságra törekvő világunkban az épületek pusztán a probléma részei, vagy akár annak megoldásában is lehet szerepük? A kérdésre Szingapúr Guoco Tower példája próbál választ adni.

A Samsung C&T és az ABB megállapodást köt az okosépületet szolgáló megoldások bővítéséről

A partneri együttműködés közös innovációs lehetőségeket nyit a kereskedelmi és lakóingatlan-kezelők számára, különösen az automatizálás, az energiagazdálkodási és a szolgáltatási rendszerek terén.

Okosépületek biztonsági szoftvereinek vezető szállítója a Siemens

A Siemens egységes épületbiztonsági megoldásainak fejlett képességeit méltatta friss jelentésében (Green Quadrant: Integrated Smart Building Security Software 2023) a piacot meghatározó tíz szoftvergyártót kiértékelő Verdantix elemző vállalat.

Siemens megoldások a megújuló veszprémi várnegyedben

Már négy műemlék-épület felújítása során alkalmazták a vállalat tűzjelző- és épületfelügyeleti rendszereit, valamint komfortautomatikai megoldásait a nagyszabású projekt keretében.

Kisebb épületek IoT-megoldása a Siemens Connect Box

A most bejelentett Connect Box nyílt és könnyen kezelhető IoT-megoldást ad kis- és középméretű épületek felügyeletéhez. A teljesítmény felhasználóbarát monitorozásával és optimalizálásával lehetővé teszi az energiahatékonyság akár 30 százalékos növelését, valamint a beltéri levegőminőség jelentős javítását olyan létesítményekben, mint az iskolák, kiskereskedelmi üzletek, lakások és kis irodák.

Siemens megoldások, toronymagasan

2022 december elején adták át a MOL Campust Budapest új városnegyedében, a BudaParton. Az irodaház a magyar főváros első igazi magasháza: a 143 méter magas épületbe a MOL mintegy 2500 alkalmazottján kívül a nagyközönség is beléphet majd, hogy a 120 méter magasan elhelyezkedő kilátóteraszról csodálhassák a budapesti panorámát.

1 2 3 4 5
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az SMC biztonságot ad az élelmiszeripari receptúrához

Legfrissebb
Legolvasottabb
Média Partnerek