2014. október 21., kedd, 19:14
Címkék: hangalapú_raktár logisztika raktározás
Az október közepétől karácsonyig tartó vásárlási szezon a megnövekvő forgalom mellett logisztikai kihívást jelent a webshopoknak éppúgy, mint a nagykereskedőknek és az áruházláncoknak. Mindez a nyilvántartásban, raktározásban, de akár a foglalkoztatottak esetében is plusz feladatokat jelent számukra. Az IBCS Hungary olyan, beszéd útján működtetett raktározási megoldást mutatott be, ami növeli az üzletek hatékonyságát és költségtakarékosabb is a felhasználók számára, mint a jelenleg használt módszerek.
A mobil kiszedő kocsik, szállítópályák és automata megoldások leginkább nagyipari környezetben terjedtek el hazánkban. A nagykereskedések, termékelosztók, gyártók egy része még ma is papíralapon, vagy RF (rádiófrenkvenciás) terminállal végzi a nyilvántartási, összeválogatási folyamatokat. A papír alapú megoldás a legkevésbé hatékony: lassúságán túl a magas hibaarány róható fel hátrányként, illetve a járulékos költségek, amelyek a papírok beszerzésével, tárolásával, kezelésével járnak.
Jóval hatékonyabb megoldást jelent az RF terminállal végzett gyűjtés, ennél azonban még mindig folyamatosan foglalt a dolgozók keze, a munkaművelet állandó részét képezi a leolvasás, ami a figyelem megosztását követeli. Szintén kedvezőtlen, hogy a kijelzős készülékek – főleg ipari környezetben, gyakori használat mellett – sérülékenyek, javításuk, pótlásuk költséget és időt vesz igénybe.
Az öt országban működő IBCS cégcsoport hazai vállalata a közelmúltban a magyar irodaszer-piaci szereplő, a Corwell Kft. raktárában mutatta be gyakorlatban a hangalapú raktározási megoldását. Stecher Tamás, az IBCS Hungary Kft. tanácsadója ismertette az integrált szoftver- és hardveralapú rendszert, amit a vállalat kulcsra készen szállít az ügyfeleinek – vagyis a beszerzést, működtetést, betanítást, szakmai segítségnyújtást, adott esetben szervízelést egyaránt magába foglaló csomagban biztosítják.
Hogyan működik a hangalapú raktár?
A raktárban dolgozó munkatárs a fejére helyezett headset-en, illetve a derekára erősített, kisméretű egységen, WLAN kapcsolaton keresztül kommunikál a rendszerrel, ami szóban ismerteti vele a feladatot: milyen tételt, milyen helyről, mekkora mennyiségben gyűjtsön össze. Egy megrendelési kosár akár több tucat terméket is tartalmazhat, melyet a szoftver nyilvántart. A munkatárs egyedi azonosító kódok visszaolvasásával tudja igazolni a rendszer felé, hogy a megfelelő tárhelyen dolgozik, de probléma esetén is azonnal tudja jelezni a hiányt, vagy a készlet állapotát. Ha kérdezik, a rendszer részletes információval is tud szolgálni az egyes termékekről. Nem jellemző példa, de lehetőség van arra is, hogy a szoftver útján a műszakvezető hangüzenetet küldjön a raktárban dolgozó munkatársának.
|
A további 26 mellett magyar nyelven is működő beszédfelismerő az ügyfél szótárára, igényeire szabható, programozható, így testreszabhatósága miatt minden raktárkészlettel dolgozó vállalkozás hasznosítani tudja – mondta el Stecher Tamás. Óriási előnye a rendszernek a gyors betanulás: a szoftver és az új munkatárs 1-2 óra alatt tanulja meg egymás nyelvét, a kolléga két héten belül ugyanolyan hatékonyan dolgozik, mint az évek óta ezzel foglalkozó kollégák. A teljesítménynövekedés az IBCS szerint legalább 10-30%-os, de az ügyféltől függően ez ennek többszöröse is lehet. (A Corwell saját tapasztalata alapján 60%-kal nagyobb megrendelés-állományt tudnak kiszolgálni ugyanakkora munkaerővel.)
Stecher Tamás szerint szintén a hangalapú megoldás mellett szól, hogy nincs járulékos papírköltség, a dolgozók mindkét keze szabad, a tekintetet, figyelmet sem vonja el semmi a munkafolyamatról. Nem véletlen, hogy a rendszer 99,99%-os pontossággal bír, a már említett Corwell esetében a tapasztalatok 0,007%-es hibaarányról szólnak, ami ráadásul kizárólag a kivédhetetlen emberi mulasztásnak volt köszönhető. Az rendszert üzemeltetők elkerülik a leltározással járó hosszas leállást is, hiszen a rendszer mögötti technika valójában folyamatos leltározást végez, valós idejű adatai vannak a raktárkészlet állapotáról, termékre, darabra lebontva.
Papír vs. vonalkód olvasó
Az IBCS Hungary szeptemberi nyílt napján végzett demonstratív összehasonlítás alapján 5 tétel egyenkénti rögzítése, leltározása, adatlapi kézzel történő felvezetése közel 4 percet vett igénybe, szemben a vonalkód-leolvasó alapú rögzítéssel, amellyel egy percen belül elvégezhetők voltak a feladatok. A kézzel írt sorok esetében ráadásul óhatatlanul előfordult tévesztés is a 16-24 jegyű azonosítószámok esetében. |
A hangosraktárt támogató technikai megoldásról az IBCS oldalán is talált leírást, videókat:
https://www.bcs.hu/hu/megoldasok/vocollect_hangvezerelt_arumozgatas/
Illetve további videók Youtubeon:
https://www.youtube.com/watch?v=F7_LByYYwlQ&list=UUOUrQnrQihqPddJMjnZ-4qQ
https://www.youtube.com/watch?v=BlIByqz5t6I&index=3&list=UUOUrQnrQihqPddJMjnZ-4qQ
https://www.youtube.com/watch?v=1v0pvNwbFfM&list=UUOUrQnrQihqPddJMjnZ-4qQ&index=5
https://www.youtube.com/watch?v=1PsnGiJ_RKQ&index=6&list=UUOUrQnrQihqPddJMjnZ-4qQ
https://www.youtube.com/watch?v=ZzhJjP4dWGg&index=7&list=UUOUrQnrQihqPddJMjnZ-4qQ
Az IBCS Hungary 1992 óta meghatározó szereplője a mobil vállalati rendszereket, és megoldásokat kínáló kkv-szektornak. Az IBCS Group magyarországi képviselőjeként a logisztikai, a raktározási, a gyártási és feldolgozóipari, a kereskedelmi, valamint az egészségügyi szektorban tevékenykedő ügyfelei számára biztosít mobil vállalati megoldásokat. Sikeres hazai vállalkozás, éllovas alkalmazásintegrátor a vonalkód-kommunikáció és az egyéb innovatív termékazonosítási megoldások piacán. A BCS Hungary Kft. a 2013-as üzleti évben 35 munkatársat foglalkoztatott, és közel 2 milliárd forintos árbevételt ért el.