2025. január 30., csütörtök, 06:00
Címkék: autógyár autóipar épület épületautomatizálás épületenergetika épületfelügyelet épületgépészet siemens Siemens Zrt.
Napjainkban nincs olyan épület, ami ne rendelkezne valamilyen szintű automatizálási rendszerrel. Az épületekre ugyanis már nem passzív struktúraként, hanem dinamikus, adaptív környezetként tekintünk, amelyek aktívan reagálnak a változásokra és az emberek igényeire. Vincze-Bulyáki Andrea környezetmérnök és Vincze Ferenc József villamosmérnök, a Vincze-Bulyáki-DTerv Tervező és Mérnökiroda Kft. ügyvezetői arról beszéltek, hogy az épületek teljesítménye és hatékonysága még a vállalatok versenyképességében is jelentős szerepet tölt be.
A 2023 elején alapított Vincze-Bulyáki-DTerv Tervező és Mérnökiroda Kft. alapítói évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a villamos tervezés területén. Részben ennek is köszönhető, hogy a fiatal vállalkozás első két éve is sok tennivalót hozott. Számokban kifejezve 56 projektet teljesítettek, mely 108 vezérlőkörzet, 169 mező (80%-ban 2 000 × 800-as szekrény), ami több mint 17 000 I/O pont létrehozását jelentette. Fő profiljuk a műszeres és irányítástechnikai tervezés, illetve az ezeket kiszolgáló erőátviteli tervezés, de robbanásbiztos műszaki vezetői tanúsítvánnyal is rendelkeznek.
Az automatizálási projektek egyik fő hajtóerejévé az energiamegtakarítási törekvések váltak. Sok ágazatban – például a faiparban – ellenben a munkaerőhiány jelenti a legnagyobb motivációt; sok vállalkozás számára ugyanis a jelenlegi termelési környezet az adott munkaerővel fenntarthatatlan működést eredményezne.
„A feladatot nem elvégezzük, hanem megoldjuk – hangsúlyozta Vincze Ferenc József villamosmérnök, a Vincze-Bulyáki-DTerv Tervező és Mérnökiroda Kft. ügyvezetője. – A feldolgozóipari célgépek és robotcellák tervezésétől az épületautomatizálásig terjed a kompetenciánk. Az épületautomatika révén megvalósított fejlesztések nem csupán megtérülő befektetésnek, hanem egyben olyan stratégiai lépésnek számítanak, amelyek mind üzleti, mind társadalmi szempontból hozzájárulnak a fenntartható jövő megteremtéséhez. Az egyik hazai zöldmezős megaberuházás alvállalkozójaként is az épületek automatizálását kaptuk feladatul.”
Az autóiparban tevékenykedő ügyfél azt az elvárást fogalmazta meg, hogy úgy tervezzék meg a vezérlőkörzeteket, hogy azok mind automata, mind pedig manuális üzemmódban teljeskörűen legyenek képesek működni. Automata üzemmódban a beépített Siemens Simatic S7-1500 PLC-k valóban elvégzik az egyes reteszeléseket, de kézi vezérléssel minden kapcsolás átvitt hatásaira is figyelemmel kell lenni, ami a tervező cég számára a projekt valódi sava-borsát jelentette. A számos kihívást jelentő projektben 22 épületből 9 BMS (épületfelügyeleti rendszer) vezérlőrendszert terveztek meg 79 körzetben.
Ez nem ment volna a kapott háttértámogatás nélkül. A Siemens specialistái akár hétvégén is felkutatták nekünk azokat a műszaki válaszokat, amiket az amúgy nagyon részletes termékleírásokban nem találtunk meg. Ha az ügyfél nem ad meg termékspecifikációkat, akkor a leggyakrabban Siemens rendszereket ajánlunk. Vannak, akik még most is olcsóbb megoldásokat favorizálnának, de bizton állíthatom, hogy a Siemens termékek nem drágábbak, mint a kategóriájukba tartozó alternatívák, főleg, ha tüzetesen megnézzük az egyes készülékek műszaki tartalmát. Megbízhatóságban pedig egyértelműen a top szintet képviselik. Aki hosszú távra tervez, az nem olcsósít.
Az autóipari beruházás épületfelügyeleti rendszereinél, így minden egyes védelmi készülék, kompakt megszakító, kapcsoló, további eszközök Siemens-megoldás lett. A 9 épületfelügyeleti rendszer tervből 8-at már átadtak, egy pedig még folyamatban van. A Vincze-Bulyáki-DTerv Tervező és Mérnökiroda Kft. működési filozófiájának része, hogy – bár nem elvárás – a későbbiekben a beüzemelésnél is jelen vannak, hogy segítsék a gördülékeny beüzemelést és elősegítsék a terv szerinti megvalósulást.
A BMS (Building Management System) rendszerek olyan épületfelügyeleti rendszerek, amelyek a különböző épületüzemeltetési eszközöket – például az elektromos, a tűzjelző és tűzoltó rendszereket, az állapotfigyelést, valamint HVAC-rendszereket – hangolják össze. Lényegük az energiahatékonyság, a kényelem és a biztonság egyetlen egységként történő kezelése.
A BMS rendszerek központi számítógépes vezérlőegységeken keresztül gyűjtik össze és dolgozzák fel az épület különböző részeiből származó adatokat. Ez a szenzoroktól érkező adatokat (hőmérséklet, páratartalom, mozgásérzékelők stb.), a felhasználói interakciókat (beállítások módosítása, riasztások kezelése), illetve az épületautomatizálási rendszer elemeinek állapotát foglalja magában. Az adatelemzés alapján a rendszer figyelmeztetéseket és jelentéseket küld, továbbá kiigazításokat végez – automatizált vagy manuális módon – az épület rendszereinek működésében.
A Siemens által kifejlesztett innovatív épületautomatizációs technológiák lehetővé teszik az irodaházak számára, hogy maximalizálják az energiahatékonyságot és minimalizálják a negatív környezeti hatásokat. Az okos BMS rendszerek, a modern fűtési, szellőztetési és légkondicionáló rendszerek, valamint az energiamenedzsment-szoftverek integrációja segíti az üzemeltetőket abban, hogy hatékonyabban használják az energiát, és optimalizálják az épület teljesítményét, üzemeltetési költségeit.
Molnár László